¤Letöltések Mekkája¤
Menü*
 
Vígjátékok
 
Akció filmek
 
Kaland Film*
 
Sorozatok*
 
Online könyvek*
 
Bejelentkezés*
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hányan vagytok?*
Indulás: 2005-06-30
 
Eszmecsere¤
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Amit itt letöltessz, azt törötld 24 órán belüll, hiszen csak bemutató jellegeűek. A szerkeztő nem válall felelösséget semmiért. 

Az emberi agy 70% a kihasználatlan. Ebben, a 70%ban gyökereznek az emberiség csodás tettei. Ebben a 70%ban, melyet úgy is neveznek, Night Head.

A két testvér, Naoto és Naoya egészen kis koruktól különleges képességekkel rendelkeznek. Naoto haragjával képes pusztítani, Naoya pedig érintésével belelát az emberek lelkébe, és a tárgyak történetébe. Azt is tudta, mikor apjuk altatót rakott mindkettejük italába, de nem szólt semmit, csak megitta azt.

Anyjuk sír és könyörög értük, hogy had maradjanak a családdal, de az apa nem enged. Úgy döntött, az lesz a legjobb, ha szétválnak. A fiuknak menniük kell. Egy furgonba teszik a két gyereket, majd Naoto még egy pillanatra feleszmél, látja anyjukat, aki keservesen jajong, és a bocsánatukért esedezik. 

Az elszállítás után egy kórházi szobaféleségben térnek magukhoz. Naoto kikel az ágyából, és tombolni kezd az ebédlõben, ami éppen orvosokkal van tele, ám mikor meglátja öccsét, kissé megenyhül. Naoya érzi bátyja kétségbeesését, mikor átöleli õt. Ezután lép be a terembe Mikuriya sensei, aki megpróbálja megértetni velük, hogy mostantól itt kell élniük ezen a helyen, és õ fog vigyázni rájuk, de Naoto nem enged abból, hogy haza akar menni, és dühében falhoz vágja a férfit, majd öccsével együtt távoznak. Egy havas erdõben futnak, de hirtelen megállni kényszerülnek, ugyanis a területet erõtér veszi körül. Ez számukra áthatolhatatlan, így a gyerekekben lassan tudatosul, hogy soha többé nem mehetnek haza, és ezen a helyen kell tovább élniük.

A történet ezután 15 évvel folyatódik Tokyo-ban. A helyszín egy könyvtár, iskolás lány ront be hirtelen és barátnõjét, Shouko-t szólítja. Azt mondja valahol baleset történt, és ha nem azt tette volna, amit elõzõleg mondott neki, akkor talán õt is szerencsétlenség érte volna. Ebbõl kiderül hát, hogy Shouko szintén természet feletti képességgel bír. Megmutatkozik elõtte a jövõ, és mások halálát, alternatív életlehetõségeit is képes meglátni. Megjósolja, hogy azon az éjjelen a pajzs eltûnik, és a két testvér kiszabadul rabságából. 
Ezután egy szemvillanás alatt eltûnik. 

 

1.rész letöltése
2.rész letöltése
3.rész letöltése
4.rész letöltése
5.rész letöltése
6.rész letöltése
7.rész letöltése
8.rész letöltése
9.rész letöltése
10.rész letöltése
11.rész letöltése
12.rész letöltése
13.rész letöltése
14.rész letöltése 
15.rész letöltése
16.rész letöltése
17.rész letöltése
18.rész letöltése
19.rész letöltése
20.rész letöltése
21.rész letöltése
22.rész letöltése 
23.rész letöltése
24.rész letöltése

 

Az anime leírásáért, és linkjéért köszönet: Bio66  regisztrált tagunknak.

Yaoi animék
 
Mesék
 
Cseréim*







SZABAD:
20/17

 

Layouts


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.